A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) elnöksége csütörtöki ülésén felkérte Kovács Csaba szakmai alelnököt arra, hogy tárgyaljon Kevin Primeau-val, a bajnok SAPA Fehérvár AV vezetőedzőjével a felnőtt férfi válogatott szövetségi kapitányi posztjáról.
A svéd Kjell G. Lindqvist lett a Miskolci Jegesmedvék jégkorongcsapatának új vezetőedzője. A klub hivatalos honlapjának szerdai beszámolója szerint a szakmai munkát eddig irányító kanadai Bob Dever személyes okok miatt nem kívánt új szerződést kötni.
Az elsőszámú kapus, Hetényi Zoltán távozik a Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapatától, és még hárman biztos követik őt, ugyanakkor az osztrák élvonalban (EBEL) is érdekelt magyar bajnokhoz érkezik egy kanadai center és három válogatott játékos.
Csigolyatörést szenvedett Mason Raymond, az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) döntőjében érdekelt Vancouver Canucks csatára. A kanadai klub keddi bejelentése szerint a Boston Bruins elleni hétfői mérkőzés 20. másodpercében megsérült támadó három-négy hónapig nem tréningezhet.
"Mi, a Budapest Stars vezetői azzal a szándékkal fogalmazzuk meg nyílt levelünket, hogy széles körben felhívjuk a figyelmet a sportágat érintő talán legnagyobb problémára. A magyar jégkorongozás számos nehézséggel küzd, de a bajnoki rendszer hiányosságai jelentik a legégetőbb gondot. A felnőtt sorozatot érintő nehézségekre most nem térnénk ki, mert ennél sokkal fontosabbnak tartjuk a juniorbajnokság körüli bizonytalanságot. "
Kangyal Balázs lett a MAC jégkorong-szakosztályának szakmai igazgatója. A klub keddi közleménye szerint a 237-szeres válogatottságával hazai rekordernek számító játékos részt vesz a klubszervezésben, fejlesztésében, amellett a felsőbb korosztályok szakmai munkájában edzőként is aktív szerepet vállal.
Az osztrák másodosztályba, az úgynevezett Nationalligába nevezett a Dunaújváros jégkorongcsapata. Amint azt Azari Zsolt ügyvezető az MTI-nek elmondta: kedden járt le a nevezési határidő nemcsak a másodoksztályba, hanem a Fehérvárt is felvonultató élvonalba, az EBEL-be is, de az utóbbi bajnokságban való szerepléshez nincs meg a megfelelő háttér.
Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök vezetett már Forma 1-es autót, énekelt hollywoodi sztároknak és sorra jelennek meg képek magánnyaralásairól. Szombaton orosz nemzeti mezben jégkorongozott, ami a 2012-es orosz elnökválasztási kampány előszele - írta a BBC.
A magyar jégkorong fejlesztésének stratégiai tervéről kér írásos anyagot Schmitt Pál köztársasági elnök a sportág hazai vezetőitől.
Megoperálták a Miskolci JJSE két jégkorongozóját, a válogatott Budai Krisztiánt és Majoross Gergelyt – adta hírül miskolcijegesmedve.hu.
A Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapata közös megegyezéssel szerződést bontott az együttes finn kapusával, Tommi Satosaarival, adta hírül a klub honlapja.
Elhagyta a Ferencváros jégkorongcsapatát, és a Miskolci Jegesmedvéknél folytatja pályafutását Budai Krisztián. A 114-szeres válogatott kapus hétfőn adta le szerelését a fővárosi együttesnél, és kedden már a borsodi együttesnél edzett.
A január 4-ei Sioux Falls Stampede–Sioux City Musketeers USHL-meccsen olyat láthattak a nézők, amit előtte még biztosan nem: egy hatalmas ütéstől kettétört a korong.
Hétfő este menesztették posztjáról Ulf Weinstockot, a Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapatának svéd vezetőedzőjét. Erről a klub hivatalos honlapja számolt be.
Szuper Levente a tengerentúlra, a Central Hockey League-be, az Arizona Sundogs csapatához szerződött.
Rövidesen elkezdi a felkészülést a Mol Ligára (és a bajnokságra) az Miskolci Jegesmedvék JSE hokicsapata.
A Magyar Jégkorong Szövetség pénteken felálló új elnöksége tárgyal a MOL-lal a közös magyar-román bajnokság folytatásáról.
Új vezetője lesz a Magyar Jégkorong Szövetségnek (MJSZ), mivel az eddigi elnök, Studniczky Ferenc nem jelölteti magát a június 11-i tisztújító közgyűlésen.
A magyar jégkorong válogatott korábbi pozícióját megőrizve a huszadik helyen áll a nemzetközi szövetség által hétfőn kiadott, legfrissebb sportági világranglistán, amelyet - az eddigi éllovas kanadaiakat megelőzve - az oroszok vezetnek.
Jégkorongos cikkek, leírások, hírek, hasznos és érdekes információk.
Ön azt választotta, hogy az alábbi linkhez hibajelzést küld a lap.hu oldal szerkesztőjének. Kérjük, írja meg a szerkesztőnek a megjegyzés mezőbe, hogy miért találja a lenti linket hibásnak, illetve adja meg e-mail címét, hogy az észrevételére reagálhassunk!
| Hibás link: | |
| Hibás URL: | |
| Hibás link doboza: | Hírek, média, cikkek |
| Név: | |
| E-mail cím: | |
| Megjegyzés: | |
|
|
| Biztonsági kód: | |
| Mégsem Elküldés |